szerda, december 21, 2011

Ferdinánd

Idén (is) próbáltam rávenni a családot arra, hogy ne legyen nagy volumenű ajándékozás karácsonykor, így kitaláltam, hogy Ica nagyitól azt kérem ajándékba, hogy jöjjön át és süssük meg a mega-szuper-zseniális süteményeiből párat az ünnepre. Persze ez neki megint csak nem volt elég, így hozott egy nagy zsák ajándékot, de legalább sütöttünk is valamit. A Ferdinánd nevű lett az első, amit megcsináltunk, gyermekkorom nagy kedvence. Kelt tészta, karamellizálódott cukor - kell ennél jobb?


Íme a hozzávalók:


A tésztához:
0,5 kg liszt
4 tojás sárgája
4 kávéskanál cukor
3 dkg élesztő
4 dl tej (ha szükséges az időjárási viszonyoknak megfelelően ez lehet több és kevesebb is)


A krémhez
25 dkg (lehetőleg por) cukor
25 dkg vaj 


A tészta hozzávalóiból lágy tésztát készítünk (élesztő langyos, cukros tejben megfuttat), majd meleg helyen letakarva kb. a kétszeresére kelesztjük.  
Amíg a tészta kel, kikeverjük a cukrot a vajjal. Érdemes a vajat egy icipicit megolvasztani (a mikro olvasztó üzemmódjában néhány  pillanatig) hogy könnyebb legyen kikeverni. 
Miután a tészta megkelt, a tőlünk telhető legnégyszögletesebb alakúra kell nyújtani, kb. 3-4mm vastagra. Ha kell, nyugodtan húzogassuk a tésztát a sarkoknál, mert tényleg fontos, a négyszögletes forma. A vajat ekkor egy lekerekített hegyű (bocsánat a paradoxonért, de nem tudok jobbat) késsel, vagy esetemben tortalapáttal egyenletesen oszlassuk el a vajas-cukros kulimászt a tésztán ügyelve, hogy a szélekre is jusson. 


Ekkor a tészta hosszabbik oldalánál kezdve a feltekerjük a tésztát, hogy egy szép nagy hengert kapjunk. A henger végeit nyomogassuk össze, hogy ne csöpögjön ki a vajas töltelék. A hengert ekkor 5-8 cm széles darabokra vágjuk, majd az aljukat összecsípjük, hogy ne jöjjön ki alul a töltelék. A darabokat a kiolajozott tortaformába rendezzük, de előtte még megkenjük őket egy egészen kicsi olajjal, hogy ne ragadjanak össze. Ezt nem kell túlzásba vinni, de nem szabad kihagyni sem, különben egy nagy-nagy összeragadás lesz a vége. 
Az egyes darabok mérete nagyban függ attól, hogy mekkora tortaformában / fazékban sütjük. Mi 26 cm-es tortaformát használtunk, így ehhez a mennyiséghez inkább 6 cm-es darabokat vágtunk, hogy jobban kitöltse a formát. Amúgy nem kell kétségbeesni, ha nem telik meg az egész forma, még úgyis rengeteget fog kelni a sütés közben. Amúgy erősen javasolt a fazékban sütés (Ica nagyinak van egy külön erre tartott zománcozott félfülű fazeka), mert: 1. a tortaformából úgyis kifolyik a cukros lötty; 2. könnyebb kivenni a fazékból az elkészült tésztát (tányért raksz a tetejére és felfordítod, de óvatosan, nehogy kifröccsenjen a forró olaj / karamell.  
Ebben a videoban 2.10-nél kezd el egy kísértetiesen hasonló rítuálét, talán egyszerűbb, ha látjátok, mintha csak le van írva. Amúgy a videonban bemutatott pizza is remek, megcsináltam nemrég. 
Sütés: először 180 fokon, majd mikor a tészta kitölti a teljes sütőformát, emeljük a hőfokot 200 C-ra. Ha nagyon ég a teteje, tegyünk rá egy sütőpapírt és / vagy vegyük egy ráccsal lejjebb. Sütési idő kb. 30-35 perc, vagy míg ilyen nem lesz: 





Az az igazság, hogy mi egy kicsit túlbiztosítottuk ezt a tortaforma kérdést és valami überbrutál alufóliával betekertem a formát, amitől az oldala nem pirult meg eléggé. Akkor a legkirályabb, amikor az oldala is kemény a karamelltől. Bár, nekem a közepe a kedvencem :)