Kis színes

Azt mindenki tudja, hogy milyen nehéz ajándékot venni, ami szép, jó, vicces, és szerencsés esetben még szükség is van rá. Van, hogy ötlet nincs, van, hogy épp nem kapható és persze az is előfordul, hogy Isten ments', az ünnepelt már meg is lepte vele saját magát.

Marcsival jó néhány évvel ezelőtt rengeteget küzdöttünk, hogy M. Orsinak megfelelő ajándékot találjunk a szülinapjára, névnapjára és karácsonyra. Az egyik ilyen kétségbeesett vadászat során született meg a gondolat, hogy innentől legyen az az "ajándék", hogy az ünnepelt főz valamit a társaságnak. Ami ugye elég nagy szívás az ünnepeltnek, de cserébe az év összes többi ünnepén ő csak ehet/ihat, amennyi belefér. Az ajándékot pedig kizárólag a Nyuszi és a Mikulás hoz, leginkább megmaradunk a jelzésértékű cuki és/vagy giccses témában, amivel szerencsére Dunát lehet rekeszteni a piacon.

Sok emlékezetes vacsoránk volt és remélem lesz is. Itt idézném azt, hogy az én drága Barátaim még most sem hiszik el, hogy önállóan meg tudok nekik főzni bármit, mert egyszer Apa segített, amiből az lett, hogy „főzésre alkalmatlan” státuszba kerültem, és Apukám átvette az irányítást, így nekem a mosogatás jutott osztályrészül. Innentől persze csak azt hallgatom, hogy nem is én főzök, pedig… Meg amikor Marcsi sütött valami csuda szilvás sütit, aminek annyira leégett az alja, hogy nem csakhogy elvágni nem tudtuk, de a tepsiből sem sikerült kivenni, ezért kiskanállal kapargattuk le a tetejéről a gyümölcsöt.  

Azóta szerencsére fiúkkal is bővült a csapat, akik szívesen esznek bármikor és bármit, de valahogy az Ő szülinapjukra sohasem gyűlt össze a társaság, hogy megegyük a főztjüket, így az Ő ünneplésük valahogy mindig elmaradt. Mígnem aztán addig haladt ilyen csendes mederben, hogy Móni 30. szülinapja teljesen elhomályosította az eget és Zsoltnak még a fülét sem húztuk meg. Marcsi ekkor előállt az ötlettel, hogy a három fiúnak csináljuk egy közös tortát.

A receptet innen szedtük, nem is változtattunk rajta semmit, ezért nem is írnám le, viszont az elkészítés fázisai nagyon viccesek, ezért legyen ez most amolyan fotós bejegyzés. Az első lépésben beizzítottuk a kalácskészítéshez használt robotgépet, aki szépen kikeverte a tésztát. 

Aztán a tésztát annyi felé osztottuk, ahány színű ételfestéket sikerült szerezni, és színeztünk /az ételfesték a kezünkről a medencében aztán három-négy óra múlva lekopott/.

Aztán felváltva adagolva különböző színű tésztákat a tortaformába öntöttük a cuccot. 

Szerintem Joan Miro forog a sírjában, vagy ez eredetileg az Ő receptje lehetett?

Ezután jött a meglepetés. Félbevágtuk a tortát, hogy megtöltsük Lek-Vár-Lak-i (igen, ez itt a reklám helye!) Gyömbéres-Rozmaringos Ribizlilekvárral. Áron szerint olyan, mint a Google Chrome logó:

Aztán jött a dekor rész, ami, hát lássuk be egy szakma. . . .A kilences felett az egy pillangó és én csináltam. Nem ufó, nem légykaki, nem valami amorf törp, hanem egy pillangó, ok? És azért 95 mert összesen ennyi idősek a fiúk. 

Azt a cukorceruzának nevezett dolgot mindenkinek tudom ajánlani, aki ilyen vállalkozásra adja a fejét, mert nagyon könnyű vele dolgozni(kézügyesség ugye..), cserébe hamar megkeményedik és úgy is marad. A Marika tortabevonóra mindez nem mondható el, mert sem homogén nem lett, sem csomómentes, ezért úgy nézett ki a süti, mint egy vakondtúrás, cserébe viszont a srácoknak rá kellett tenyerelni a sütire, hogy el tudják vágni. 

Köretnek áfonyás fagyit ettünk.

Örültek neki :)